Megérkezett az új SIM kártyám. De miért jó ez nekem?

Nemrég olvashattál arról itt a blogomon, hogy a WLS partnereknek, így nekem is elérhető az egyik nagy szolgáltató jóvoltából egy olyan telekommunikációs szolgáltatási csomag (telefon+internet), amely majdnem 50 % kedvezménnyel, 9999 forint helyett 5490 forintért vehető igénybe WLS partnereknek.

Én csak ennek az egy kedvezmény lehetőségnek az igénybevételével évente 54000 forintot tudok megtakarítani. (Ha ebből levonom az éves kártya díjat, ami 44 € – jelenleg kb 14700 Ft – ha nem lenne más, már csak emiatt is érdemes volt megvenni a WLS kedvezmény kártyát.)

Szóval eldöntöttem, hogy szolgáltatót váltok. El is küldtem az igénylésemet, míg aztán tegnap megkaptam az új SIM kártyámat, és ezzel már valóban kézzelfoghatóan is bebizonyosodott a számomra, hogy működik ez a dolog.

Ráadásul pár nappal ezelőtt voltam egy rendezvényen, ahol találkozhattam a WLS tulajdonosával, ahol olyan híreket tudtam meg, amik elég komoly jövőt vetítenek előre. De erről majd legközelebb…

Most nézd meg a videót, kattints a képre!

Ha érdekel a lehetőség, hívj fel (06305608366) vagy hagyj üzenetet, és személyesen megbeszélhetjük a részleteket!

Vagy ne várj semmire, regisztrálj ingyenesen most rögtön, és a WLS webirodádban megtalálsz minden információt. Kattints a képre!

Többet akarsz tudni a WLS-ről, az üzleti lehetőségről? Iratkozz fel, és máris küldöm az információt!

Share This:

Húsz év után elváltunk a WLS miatt

Nemrég osztottam meg egy bejegyzést Hogyan spórolj 54000 forintot egy évben a telefonszámládon? címmel, amelyben elmondtam, hogy a Vodafone jóvoltából a WLS kártya tulajdonosok az egyik Vodafone előfizetési csomagot havi 9990 Ft helyett 5490 Ft-ért vehetik meg.

Akkor még nem indítottam el a saját megrendelésemet, most viszont már igen.

A következő videóban elmondom, hogy történt a vál(t)ásom az eddigi szolgáltatómtól, és hogy most hol tart a folyamat.

Nézd meg a videót!

Ha érdekel a lehetőség, hívj fel (06305608366) vagy hagyj üzenetet, és személyesen megbeszélhetjük a részleteket!

Vagy ne várj semmire, regisztrálj ingyenesen most rögtön, és a WLS webirodádban megtalálsz minden információt. Kattints a képre!

Ha nem látod a képet, kattints a fenti linkre, majd a betöltődő oldalon a "Regisztráció" gombra!

Többet akarsz tudni a WLS-ről, az üzleti lehetőségről?Iratkozz fel, és máris küldöm az információt!

Share This:

Hogyan spórolj 54000 forintot egy évben a telefonszámládon?

Talán mondtam már, WLS kedvezménykártya tulajdonosnak lenni nagyon jó dolog. Miért? Mert itthon és külföldön (jelenleg 8 európai országban) sok WLS partnernél vásárolhatsz 10 – 50 % kedvezménnyel. Ez azért nem semmi…

Van viszont egy nagyon speciális és nagyon nagy kedvezmény az egyik legnagyobb telekommunikációs szolgáltató jóvoltából a rendszerben, amit kizárólag WLS partnerek vehetnek igénybe /zárt ajánlat/: korlátlan beszélgetés lehetősége és 5 Gb net egy csomagban, mindössze 5490 Ft havidíj ellenében. Ez a csomag a szolgáltatónál egyébként 9990 Ft-ért vásárolható meg, ha nem vagy WLS partner.

Bárhogy is számolom, ez havonta 4500 Ft megtakarítás, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 54000 Ft-ot spórolsz meg csak a telefonszámlán.

Már csak emiatt is megérné megvenni a WLS kártyát és kifizetni a 44 € éves kártyadíjat. Szerintem. És akkor még az összes megtakarítást nem számoltuk, amit a többi partnernél történő vásárlással menthetsz meg…

Az én előfizetésem már több mint 20 éve ugyanannál a szolgáltatónál van, de most váltani fogok. Pont 54000 okom van rá, hogy megtegyem…

Ha érdekel a lehetőség, hívj fel (06305608366) vagy hagyj üzenetet, és személyesen megbeszélhetjük a részleteket!

Vagy ne várj semmire, regisztrálj ingyenesen most rögtön, és a WLS webirodádban megtalálsz minden információt. Kattints a képre!

Ha nem látod a képet, kattints a fenti linkre, majd a betöltődő oldalon a "Regisztráció" gombra!
Kattints a képre, majd keresd a “Regisztráció” gombot!

Többet akarsz tudni a WLS-ről, az üzleti lehetőségről? Iratkozz fel, és máris küldöm az információt!

Share This: